Előszó 2015 | Preface 2015

BATARITA – A Biennálé igazgatója

Az Érintéspont Művészeti Alapítvány idén negyedik alkalommal rendezi meg kétévente jelentkező fesztiválját.

Ez lesz azonban az első alkalom, hogy Murobushi Ko – hirtelen halála miatt – meghatározó élményt adó, örökérvényű előadásai nem lesznek jelen.
De mennünk kell tovább; új fiatal tehetségek, testtel beszélő, nem csak a test határait, hanem a műfajok határait is átlépő, bátor, pengeélen táncoló, radikális munkáit bemutatva.

Programjainkkal továbbra is a gyökereiből táplálkozó kortárs Ázsiára fókuszálunk karöltve a Magyar Nemzeti Galériával és a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeummal, Budapest külső és belső kertjeiben.

Szeretettel várom a nyitott, feloldódni és rácsodálkozni képes régi és új közönségünket!


Dr. FAJCSÁK Györgyi
Igazgató – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

A Biennálé, amely a 2009-ben útjára indított Butoh Fesztivál folytatásaként térségünk legrangosabb, ázsiai kortárs művészeti eseményei közé tartozik.

Művészi ars poétikája szervesen kapcsolódik a Hopp Múzeum kiállításainak egyik fő célkitűzéséhez, amely a hagyományos keleti kultúrák művészetének bemutatása mellett arra törekszik, hogy a kiállítások témáit, megközelítési módjait a kortárs művészet és a társművészetek szemszögéből is láttatni tudja.

A biennálé egyik helyszíne a Hopp Múzeum most megszépült történeti kertje, mely egyedülálló orientalizáló hangulatával, japán, kínai és indiai műtárgyaival páratlan közeget biztosít a kínai, koreai, japán és orosz művészeknek. A Hopp Múzeum kertje az ide elgondolt, helyszín-specifikus megmozdulások mellett egy kertmozi vetítésnek is otthont ad. Ezzel szeretnénk fejet hajtani Murobushi Ko, az idén nyáron elhunyt legendás butoh mester emléke előtt.


BATARITA – Director of the Biennial

This year Touchpoint Art Foundation organises its biannual festival for the fourth time.
This will be the first time when we cannot have the exceptional, timeless performances of Murobushi Ko with us, due to his unexpected death.
But we shall continue; we shall present young talents’ brave and radical productions, which go beyond not only the boundaries of the human body but the boundaries of genres.

With our programs we still focus on the roots-related contemporary Asia, this year in cooperation with the Hungarian National Gallery and the Hopp Ferenc Museum of Asiatic Arts, in the inner and outer gardens of Budapest.

I am looking forward to meet our returning and first time audience.


Dr. FAJCSÁK Györgyi – Director – Ferenc Hopp Museum of Asiatic Arts

The Biennial, launched as Butoh Festival in 2009, as one of the most prestigious Asian contemporary events in the region.
Its ars poetica organically connects to the major aim of the exhibitions at the Hopp Musem: beside introducing the traditional art of the East, giving a different approach by contemporary art.
One of the locations of the biennial is the recently revitalised garden of Hopp Museum, that is with the oriental atmosphere, Japanese, Chinese and Indian art objects provides an exceptional environment for the Chinese, Korean, Japanese and Russian artists. Beside the garden-inspired site-specific performances, an open-air screening will be held as well to commemorate the legendary butoh master, Murobushi Ko, who passed away this summer.