Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő esemény idén először látogat el Magyarországon egy másik városba is, Európa 2010-es kulturális fővárosába, Pécsre, ahol a Zsolnay Kulturális Negyed ad teret a programnak. A Biennálé kiemelt szakmai partnere Budapesten a Nemzeti Táncszínház, partnere pedig a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A Japánból, Koreából, Hong Kongból meghívott produkciók hagyományos színházi keretek között és különleges tér-specifikus helyszíneken kerülnek bemutatásra. A fesztiválra látogatók az idei programban is határokat feszegető, radikális, fizikai, ugyanakkor erős érzelmi töltettel bíró előadásokat láthatnak, melyek esetenként tradicionális gyökerekből merítenek, inspirálódnak.
Az 5. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálén fellép NAKAJIMA Natsu Japánból, aki a ma élő, legidősebb női butoh táncos, a műfajt alapító Hijikata egyik legfontosabb táncosa. Melette az Akram Kham társulatából kilépett koreai kortárs koreográfus LIM Set Byeol és társulata, a hong kongi sztár ONG Yong Lock és honfitársai, a forradalmian újító greenmay és YIP Paul, továbbá két fiatal japán tehetség, WATANABE Haruka, aki Ázsiában és Európában is több koreográfus verseny győztese, és SHIMOJIMA Reisa, szintén több díj birtokosa. A bemutatókat minden este közönségtalálkozó követi.
A biennálé egy új tér-specifikus darab megteremtésének és bemutatásának lehetőségét is biztosítja, magyar és hong kongi művészek koprodukciós munkájaként létrehozva.
A színházi térben előadott munkák mellett a biennálé talán legkülönlegesebb programja a szombat délután zajló Hopp Kert Show, melynek keretében a fesztivál művészei öt helyszín-specifikus performanszot adnak elő a két éve újjászületett kertben és midezek mellett látogatható lesz a múzeum aktuális kiállítása is.
Az előadások mellett a három napos workshop programon, világhírű mesterek tudásában merítkezhetnek meg az érdeklődők. NAKAJIMA Natsu butoh táncot tanít, ONG Yong Lock strukturált improvizációt vezetve egy előadást hoz létre a résztvevőkkel.
Az idei filmvetítés anyagát a 2016-ban elhunyt MUROBUSHI Ko mester életművét, filozófiáját feldolgozó tokiói Ko Murobushi Archivum biztosítja, WATANABE Kimiko jóvoltából. Murobushi 2009-től, a kezdetektől 2013-ig meghatározó arca, előadója volt a fesztiválnak, életében a legjelentősebb butoh mesterként, koreográfusként tartották számon. A munkájához kapcsolódó filozófiáról és a kortárs japán tánc filozófiájáról ISHII Tatsuro, tokiói professzor A Perspective On Japanese Contemporary Dance című előadása ad majd bővebb képet.
A fesztivál életében először, de remélhetőleg nem utóljára került Pécs a turné programba. A BODY.RADICAL-on fellépő országok mind képviseltetik magukat, a Biennálé igazi eszenciája utazik az egykori Európai Kulturális Fővárosba.