TÖRTÉNETÜNK | Our story

A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult program ma a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát.

A biennálé szervezőjének, az Érintéspont Művészeti Alapítványnak kiemelt célja, hogy Magyarországon és lehetőség szerint, a régióban is bemutassa a Távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait, elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését, a közös munkát Kelet-Európa és a Távol-Kelet között. Az év folyamán zajló programok mellett a biennálé a 2009-es indulásától koncentrált formában kínálja mindezt az érdeklődőknek.

A kezdetben a butoh (japán avantgárd) előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban, évről-évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző előadások, kortárs tánc produkciók és performansz akciók is, ezért volt szükség a biennalé nevének többszöri módosítására, Butoh Fesztiválból Itt van Japán, majd BODY.RADICAL lett.

2009 óta Japánból, Koreából, Kínából, Hong Kongból, Thaiföldről, Mexikóból, Peruból, Kanadából, Franciaországból, Spanyolországból, Oroszországból, Izraelből és Magyarországról kerültek az egyhetes programba művészek és szakemberek, ahol workshopok-on, filmvetítéseken, táncművészeti szimpóziumon, közönségtalálkozókon vehettek részt az érdeklődők. Alkalmanként egy-egy nagymesternek dedikált kiállítás is része volt a programnak.

Nemzetközi és magyar partnerintézményekkel együttműködve 2009-ben Szófiában (BG), 2011-ben Pozsonyban(SK) és Krakkóban (PL), 2015-ben Pécsett (H) turnéztak a meghívott művészek.

www.butoh.hu, www.touchpointart.com

 

 


The bi-annual festival organized by Touchpoint Art Foundation was initiated in 2009 with the aim to introduce various Asian traditional and contemporary performing art forms and tendencies to Eastern-European audience.

BODYra4_poszter

At the beginning the festival had a special focus on butoh, the Japanese avan

t-garde dance form, and presented butoh pieces and several international productions sharing the philosophy of butoh.

In 2009 and in 2011 a touring program was organized in co-operation with pa

rtners in Sofia (BG), Bratislava(SK) and Krakow (PL), then in 2015 in Pecs (H).

Since 2009 artists from Japan, Korea, China, Hong Kong, Thailand, Mexico, Peru, Canada, France, Spain, Russia, Israel and Hungary were invited into the one-week program. Each year workshops, dance film screenings and artist talks are held, along with an exhibition presenting world-famous dance masters.

By now the Biennial has become one of the region’s most important event series presenting artists and professionals who are the most prominent representatives of the non-verbal arts of contemporary Asia.

www.butoh.hu, www.touchpointart.com